Femixal – amikor elég volt a megalázó helyzetekből és a mosdóhoz láncolt élettől.

Őszintén: a felfázás utáni időszak életem egyik mélypontja volt. Felnőtt nőként azt tapasztalni, hogy egy nevetés vagy egy rossz mozdulat után nedves lesz az alsóneműd, megalázó. Már nem csak a testem fájt, hanem a lelkem is.

A Femixalt eleinte gyanakodva néztem – túl jól hangzott. Egy gyógyszerész barátnőm mondta azt a mondatot, ami végül meggyőzött: „Ez nem csodaszer, de nagyon jó támogatás, és biztonságos. Adj neki egy esélyt.” Már az első napon éreztem, hogy valami megváltozott.

Nem téptem fel a WC ajtaját pánikban, nem éreztem azt az ismerős égető feszülést. Elkezdett normalizálódni az életem ritmusa. A kúra végére pedig rájöttem: hetek óta nem volt kellemetlen incidensem.

Nem tudom elmondani, mennyit jelent az, amikor először indulsz el otthonról úgy, hogy nem a félelem irányít.

Amikor észrevettem, hogy óránként járok mosdóba, először viccnek fogtam fel. Aztán rájöttem: ez már rég nem nevetséges. Munka közben szétszabdalta a napomat, este pedig képtelen voltam pihenni.

Több vizsgálat, semmi konkrét megoldás: „gyenge hólyag, stressz, kor”. A Femixalt úgy rendeltem meg, hogy közben azt gondoltam: „jó, még egy próbálkozás, legfeljebb ez is megy a fiók aljára”. Nem oda ment. Hanem a fürdőszobám polcának közepére.

Az ingerek fokozatosan ritkultak, a fájdalom enyhült, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy teljes délelőttöt kibírok mosdó nélkül, pánik nélkül. A legfurcsább, hogy a kúra alatt összességében energikusabb, ellenállóbb lettem.

Ma már újra én irányítom a napjaimat – nem a hólyagom.

A szülés után mindenki azt mondta, „idővel jobb lesz”. Nem lett. Gyógyszerek, krémek, gyógyteák – vagy nem segítettek, vagy olyan mellékhatásokat hoztak, hogy inkább abbahagytam. A mosdó körül forgó napok, a sírógörcsök és a szégyen maradt.

A gyerekkori barátnőm látogatott meg, és konkrétan rám nézett: „Elég. Próbáld ki ezt. Nekem bevált, mellékhatás nélkül.” – és letette elém a Femixal nevét. Megtettem, és életem egyik legjobb döntése lett.

A rohangálás rohamaim fokozatosan elmaradoztak, a fájdalom enyhült, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy el tudok menni sétálni a babával anélkül, hogy az első gondolatom az lenne: „hol van a WC?”.

Nem túlzás: a Femixal nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is visszahozott a normális életbe.

Az én munkámban nincs olyan, hogy „bocsánat, kiugrom a mosdóba”. Egy teljes járatnyi utasért felelek, és az a tény, hogy alig bírtam ki egy műszakot, egyszerűen ijesztő volt.

Az orvos szerint „időjárás, fáradtság”. Én viszont pontosan éreztem, hogy ez több annál. A fiam talált rá a Femixalra. Őszintén: érte próbáltam ki. Már az első nap éreztem, hogy ez nem placebo.

A feszítő érzés enyhült, a rohangálás megszűnt. Másnap úgy mentem be dolgozni, hogy nem a félelem volt az első gondolatom. A kúra végére stabil lett az állapotom.

Nem ígérem, hogy mindenkinek ugyanez lesz a tapasztalata – de nekem konkrétan a munkahelyem és a nyugalmam múlt rajta.

A vizelettartási problémám évek alatt kúszott be az életembe. Először csak kicsit gyakrabban jártam ki. Aztán már napi 10–12 alkalom lett a „normális”. Ekkor kezdtem gyógyszereket, teákat, házi praktikákat keresni. Rengeteg pénzt kidobtam az ablakon.

A Femixalról egy online konzultáción hallottam. Azt mondtam magamnak: „Ez lesz az utolsó próbálkozás.” Már néhány nap után olyan szinten enyhült a feszültség és a sürgető inger, hogy szinte nem akartam elhinni.

Ahogy telt a kúra, rájöttem: az életemet eddig a WC köré szerveztem, és most először nem kell. Ez nem „csak egy termék” nekem – ez a pont, ahol visszakanyarodtam egy normális élethez.

Hosszú ideig úgy éltem, hogy senki sem tudott a problémámról. Otthon is titkoltam, a munkahelyen is, a buszon is. De egy idő után már elkerülhetetlen volt, hogy mások észrevegyék.

A nővérem, aki Budapesten dolgozik, egyszerűen azt mondta: „Nincs mire várni. Próbáld ki ezt, mert magától nem lesz jobb.” – és elküldte a Femixalt. Elkezdtem szedni, és már a második hét végére éreztem, hogy a rohamszerű ingerek visszaszorultak.

A kúra végére úgy éreztem magam, mint „régen”, csak egy különbséggel: most már tudatosan vigyázok magamra. Nem bújkálok, nem szégyellem magam – élni merek.

Tervezőként mély fókuszra van szükségem. De hogyan koncentráljak, amikor egy ötlet közepén egyszer csak úgy érzem, hogy most AZONNAL mennem kell?

A klinikán semmit nem találtak, vállvonogatás, „idegi alapon”. A Femixalt kaptam ajánlásként, és elkezdtem szedni. Korábban akár 14-szer is kimentem egy nap, most 4–5 alkalomnál megállok.

Ez nem csak szám: ez azt jelenti, hogy a munkámat végre normálisan, félbeszakítás nélkül tudom végezni. A bevételem, az önbecsülésem és a nyugalmam is hálás érte.

Aki kávézik és sokat utazik, az pontosan tudja, mit jelent a „kávé + vizelettartási probléma” kombináció. Minden reggelem stressz volt. Nem az ébresztő miatt, hanem ami utána jött.

A Femixal után először éreztem azt, hogy normális, felnőtt emberként élhetem végig a reggelemet: kávé, készülődés, utazás – rohanás nélkül.

Ma már nem félek a dugótól, nem számolom, hány perc van még a következő mosdóig.

Gyerekkorom óta gyakrabban jártam mosdóba, de valahogy hozzászoktam. Mások viszont nem. Az anyósom csípős megjegyzései („megint megy? ez már kényszer”), a férjem aggódó, majd ideges pillantásai…

Őszintén, már kezdtem elhinni, hogy „valami baj van velem”. A Femixal volt az első, amit nem szégyenkezve, hanem reménnyel vettem a kezembe. A kúra során fokozatosan megszűnt az állandó késztetés, órákig jól érzem magam, és ami a legfontosabb: a férjem ma már azt mondja, „örülök, hogy újra önmagad vagy”.

Ez nem csak fizikai, hanem lelki teher is leesett rólam.